Szeretettel köszöntelek a Táp klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Táp klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Táp klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Táp klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Táp klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Táp klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Táp klub közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Táp klub vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz
hasonlították. Nagyon érdekes olvasmány. Az élet olyan, mint egy
vonatutazás. Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány
megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a
másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel
találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek, a
szüleinkkel. Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott
maradunk nélkülözvén a szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek
számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a
csodálatos embereket.
Néhányan azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az
utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig
vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk
után. Mások fel- és leszállnak, alig vesszük észre őket.
Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban
utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen
megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő
kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő
hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással. És visszafordítani soha sem lehet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg, s
azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen
mellettünk foglal helyet.
Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból.
Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során
találkoztam, fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú
lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra
érünk, látni fogom őket jönni, olyan csomaggal, ami addig még nem volt
nekik.
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot
teljesebbé, értékesebbé tenni. Ezért tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen,
és a végén mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.
Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után,
ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!