Kislány korom óta ismertem, gyakran küldött hozzájuk édesanyám. Nagyobbacska koromban már szégyelltem, hogy vasárnap is szalajtottak hozzájuk. Ilyenkor nemcsak én, mások is voltak náluk.

Emlékszem, ilyenkor az udvaron keresztül a konyhán át vezetett a helyiség,ahova bementünk. Sötét volt a lakás,és kicsi. A konyha sarkában egy bácsi üldögélt. Nem volt egyedül, mindig volt ott valalki beszélgető Legtöbbször  a Hajnal Dezsire emlékszem. A bácsi volt a férj, a beteg ember. A néni, akihez küldtek behívott az első helyiségbe. Az volt a bolt, ami még most is áll.Pici volt, de minden volt benne: kenyér, kifli,zsírpapír, nagy üvegekben különböző cukorkák, speciál/ így hívtuk a nápolyit/, szögek, marhasó, stelázsi papír, vasvella, kasza,  és megannyi termék, ami akkori háztartásokban kellett. Minden volt. Ez volt a Farkas bolt, a néni Bözsi néni, aki szorgalmasan tette a dolgát. Kiszolgált, kiszolgált hétfőtől vasárnapig, kora reggeltől késő estig.Mindig lehetett hozzá menni,bár nem volt mindig szívélyes. Hát hogy lett volna, mikor temérdek volt a gondja-baja! Ott szenvedett János bácsi, ott voltak a már serdült nagylány, Erzsi, és a rakoncátlan Jani gyerek, aki az iskola ablakából is ki akart ugrani, hogy az anyjával lehessen. Őket  fel kellett nevelni és elindítani az életbe. Nehéz sors jutott neki, korán özvegyen is maradt. Nem volt ideje az elkeseredésre, tenni kellett a dolgát, a bolt nem zárhatott be. Az embereket ki kellett szolgálni továbbra is, az árut be kellett szerezni, a gazdaságot irányítani kellett. Sorsa akkor könnyebbedett, amikor Berta a családba került, s levette a terhek egy részét Bözsi néni válláról.

Az idő múlásával gyermekei vitték tovább a boltot, immár új helyen. Bözsi néni itt is sokáig szolgálta a falut, a környéket, s ahogy idősödött egyre ritkábban láttuk őt a pult mögött, fokozatosan el is maradt. Belefáradt és ez a számítógépes világ már nem neki való volt. Jobban érezte magát a kertben, ahol gyomlált, kapált, veteményezett, ahol átkiabálhattak egymásnak a szomszéd asszonyok és megtárgyalhatták a világ dolgait, mert szellemileg hosszú ideig friss maradt.

Már egy éve is van, hogy nem láttam kint csinos sapkájában, kalapjában/ ő csak így volt látható/. Ez az öltözék hozzátartozott, ezáltal egyéniség volt.

Érdeklődve állapota felől, megtudtuk, hogy egészségi állapota egyre romlik, szeretteit nem ismeri fel, gondolatai egyre zavarosabbak lettek. Kórházba került. Erős szervezet-gondoltuk, hogy még hazatér. Sajnos nem így lett. 2010 október 13-án örökre elment, de talán odafönt továbbra is végzi hűséges szolgálatát.

Köszönjük Bözsi néni, hogy 93 évet élt, s hosszú évtizedeken át szolgálta a falunk lakosságát!

Emlékét megőrizzük! Nyugodjon békében!