Ma délelőtt amikor megnéztem a hőmérőt az udvaron, örömmel tapasztaltam, hogy bár még alig múlt 10 óra, máris 6 fokot mutat, pedig nem is süt oda a nap! Pedig süt ám! Végre!

Igen! Talán túl vagyunk az utóbbi évtizedek leghosszabbnak tűnő telén. Biz alig emlékszem, hogy mikor volt utoljára ilyen hosszú ideig hó illetve hideg. Persze én, nagyapámtól még gyakorta hallottam az 1928-29-es télről amikor is Nyúl-on laktak és a fél falu leégett amiatt, mert a mínusz 30 fok alatti hőmérsékleten lehetetlenné vált az oltás, miután a kézi szivattyúkkal nem tudták olyan gyorsan áramoltatni a vizet, hogy bele ne fagyjon a tömlőkbe!

Na persze életkoromnál fogva én magam is sok-sok nagy hidegre és havazásra emlékszem, bár az évszámokat már nem nagyon tudnám felidézni, de az 1953-54-es tél az megmaradt az emlékezetembe, mert egy reggel amikor iskolába mentem mindkét fülem elfagyott és az egész délelőttöt az akkori SZTK, azaz OTI rendelőben töltöttem sok-sok hasonlóan pórul járt társammal együtt. Jókat nevettünk egymáson miután valami fekete kenőccsel kenték be fagyott tagjainkat –volt akinek az orrát!- és arra kaptunk kötést.

Na de vissza Tápra és a jelen időre. Ezen a télen sok minden máskép volt, mint az előző teleken. Hogy mást ne mondjak a madarakkal etettem meg azt a mintegy ötkilónyi apró magvat –kölest, lenmagot, cirkot- ami az elmúlt horgászidényből megmaradt. Elővettük a fagyasztóból a hájas tésztához tartalékolt kelléket is és az is a fára került nagy örömére a vendégseregnek

Megtapasztaltam, hogy a nagy cseresznyefára feltett etetőkbe csak a cinkék és feketerigók jártak, meg még néha egy-egy általam beazonosíthatatlan vendég, a verebek a földre szórt kukoricadarát kedvelték legjobban, a harkályok pedig a diófán maradt gyümölcsöket hordták el nagy előszeretettel. Remélem vendégeimet sikerült ideszoktatnom és a jó idő megjöttével különböző rovarok férgek vadászásával hálálják meg a téli terített asztalt.

Különleges volt ez a tél amiatt is, hogy gyerekeink, unokáink közül sokan most ismerték meg igazán a szánkózás semmihez nem hasonlítható örömét. Főként hétvégi kirándulásaim során mely családunk kedvelt elfoglaltsága lett e gyönyörű időben, örömmel láttam a dombokon vidáman nevető, élcelődő gyerekeket, szánkózó. Még az is előfordult hogy vén fejemmel én is szánkóra ültem. Egy ilyen alkalommal találkoztunk a helyi nyugdíjas kör tagjaival is, akik a vasárnapi ebédet egy nagy-nagy sétával tették könnyebben emészthetővé.

Tisztelt Tápiak!

Engedjétek meg, hogy ünnepélyesen bejelentsem: Közel a tavasz! Bízvást mondom ezt, mert a hőmérő megtekintése után ott, ahonnan korábban már ellapátoltam a havat, ott kérem a krókuszok zöld levélkéi már jócskán mutogatják magukat, de több tulipán és nárcisz törekvésit is tapasztalom, vagyis a tél, a hosszú sötétség napjai meg vannak számlálva. Most már csak egy rövid kitartás kell és csattoghat a metszőolló, megvásárolhatjuk a vető magvakat, indulhatnak a kisebb nagyobb traktorok,  hallgathatjuk a madarak énekét, szóval indulhat újra az élet, mely újratermeli az „életet”!

                                                                                 Vass László