Zarándokúton Budapesttől Lébényig, és még tovább

Szent Jakab tiszteletére ajánlott zarándoklatunk naptár szerint 2010. július 17-én indult Budapestről, de az út  a lelkekben sokkal korábban elkezdődött. Nagyon vártuk, hogy végre úton lehessünk Lébény felé, és saját, belső céljaink, oltárunk felé.

Nehéz szavakba önteni, mit éltünk át a 8 napos gyalogos zarándoklat alatt. Úgy tartják, az út pont annyi áldozatot kér a vándortól, amennyi ajándékot cserébe adni akar neki. Úgy érzem, utunk sok áldozatot kért tőlünk. Tűrőképességünket, fizikai, lelki egészségünket próbára tették a kánikulai napok, a terepviszonyok, a hosszú utak. Szinte mindegyikünk elszántsága mérlegre lett téve a vízhólyagok, a térd- és bokafájdalmak, ízületi gyulladások, csípések, sérülések, napszúrások által. De ahogy haladtunk előre térben és időben, egyre közelebb célunk felé, egyre könnyebb volt elviselni a ránk kirótt nehézségeket. Ebben sokat segített igazi közösséggé formálódó zarándokcsoportunk és sokat segítettek az út ajándékai, amiket az áldozathozatalért cserébe adott: a magyar táj varázslatos szépsége, egy-egy településen zarándoklatunk fogadtatása, egy-egy bátorító mosoly, vagy kézfogás valakitől, egy korty víz, egy falat kenyér, a hívek éneke, vagy épp az atyák áldása a templomokban.

Ahogy haladtunk egyre mélyebbre lelkünk zarándokösvényein, a sírások miértje megváltozott. Az út elején a fájdalmak, a fáradtság, kimerültség, a nehéz terhek, a kényelmetlen fekhelyek ríkattak meg minket, később egyre inkább csak a meghatottság. Sosem fogjuk elfelejteni, mit adtak nekünk a mocsaiak, nagyigmándiak, a tápszentmiklósiak, a tápiak, a pannonhalmiak, a győrújbarátiak, az ikrényiek, az atyák és segítők, Juci néni és családja Kisbéren, vagy a Kard Rendje nemes urai és hölgyei Lébény határában. Nemcsak egy-egy pohár vizet, vagy falat ennivalót. Sokkal többet. Erőt, hitet, bizalmat az Útban, és a célban. Az út megszorongatott a leckék által, de meg is erősített minket csodái révén. Július 24-én, zarándoklatunk utolsó napján ha el nem is múltak a fájdalmaink, de már másra figyeltünk: a Lébénybe való megérkezés katarzisát szomjaztuk. Akkor már az út vitt és Szent Jakab húzott magához mindegyikünket. Csöndes áhítat, béke, szeretet, befogadás. Ezzel várt minket Szent Jakab és Lébény. Hálásak vagyunk, hogy ez így megadatott, köszönjük vendéglátóinknak, jó volt megérkezni pont ide, pont így.

Másnap, július 25-én egy kisebb, 18 fős csoport továbbindult az ausztriai Wolfsthalba, hogy megtalálja a Santiago de Compostelába vezető Camino zarándokút legkeletibb pontját és jelzését, valamint a Lébényből odavezető utat. A plusz 70 kilométeres gyalogláson 4 osztrák zarándok is részt vett, és az út első napján Kovács Gábor, Lébény polgármestere is velünk tartott, sőt, a Lébény és Mosonmagyaróvár közötti szakasz korábbi feltérképezését is vállalta. Szálláshelyeink Mosonmagyaróvár és Rajka egy-egy iskolájának tornatermében voltak. Utunkon fogadott minket mindkét magyar település, később pedig Wolfsthal polgármestere is. Három napi gyaloglás után, július 27-én elértük Wolfsthalt, megtaláltuk a Camino nemzetközi jelét, a fésűskagyló motívumot, ezzel jelképesen sikerült összekötnünk a magyar Szent Jakab utat annak nagytestvérével, az Európán áthúzódó Camino de Santiago zarándokúttal. Boldogok és meghatottak voltunk, hogy sikerrel járt az utunk. Mostantól bárki elindulhat akár Budapestről is, jelzett, útvonal-leírással rendelkező ösvényeken juthat el Lébényen keresztül egészen Santiagoig, Szent Jakab apostol sírjáig. Jó utat, Buen Camino!

Ezúton is nagyon köszönjük Bálint atyának és az asszonyoknak a szeretetteljes vendéglátást.

                                                 Dukát Csilla a zarándoklat egyik szervezője

A zarándokútról készült videók a következő linken tekinthető meg:

http://www.youtube.com/watch?v=sm5Ctlv-auI